Medináné Lázár, Virgilia (2015): NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év. (1.): [Periodical]
|
PDF
Download (457kB) | Preview |
Abstract
A mezőgazdasági termelés ráfordításai közül az egyik legnagyobb költségtényezőt a növényvédő szerek használata adja. Mivel 2014-ben sok csapadék esett, a növényvédő szerek forgalma a végfelhasználók felé jelentősen, mintegy 24 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. A nedves klíma, az országosan nagy területet érintő tartós talajnedvesség, az ezekkel együtt járó elhúzódó betakarítás, illetve a növény vegetatív fejlődésének lassulása mind ahhoz vezettet, hogy a gombaölő szerek forgalma 21 százalékkal, míg az egyéb szerek iránti érdeklődés 66 százalékkal magasabb volt 2014-ben, mint egy évvel korábban. A rovarölő szerek megnövekedett értékesítésére a 2013-2014 telére jellemző enyhe időjárás és viszonylag kevés csapadék ad magyarázatot. Ebből a szercsoportból 32 százalékkal több fogyott a tárgyévben, mint egy évvel korábban. A szántóföldi növények hozamai nagyon kedvezően alakultak 2014-ben, csak néhány növénykultúra esetében kényszerültek a gazdák a termőföldön hagyni a be nem takarított növényt és azt a későbbiekben a tarlóhántás alkalmával visszaforgatni a talajba.
Item Type: | Periodical |
---|---|
Uncontrolled Keywords: | növényvédőszer, gombaölő, rovarölő, gyomirtó, értékesítés, export, import, külkereskedelem, árak, árváltozás |
Subjects: | Q - Agricultural and Natural Resource Economics – Environmental and Ecological Economics Q - Agricultural and Natural Resource Economics – Environmental and Ecological Economics > Q1 - Agriculture |
Depositing User: | István Ady |
Date Deposited: | 19 Aug 2015 09:53 |
Last Modified: | 20 Apr 2016 12:13 |
URI: | http://repo.aki.gov.hu/id/eprint/83 |
Actions (login required)
View Item |